Előzetes vita

Az értekezést a munka végső formába öntése előtt előzetes vitára bocsátjuk. Az erre vonatkozó kezdeményezést a témavezetőnek a tervezett időpont előtt legalább két héttel írásban kell eljuttatnia DI vezetőjéhez / titkárához, feltüntetve a jelölt és témavezetője nevét, a dolgozat címét és a megjelent (közlésre elfogadott) közlemények listáját. Az előzetes vita lefolytatásához és a bírálat elkészítéséhez az értekezést vagy annak alapját képező dokumentumokat (megjelent közlemények, kéziratok) olyan formában kell benyújtani, amely lehetővé teszi a jelölt által elvégzett munka és az elért új tudományos eredmények megítélését. A kéréssel együtt benyújtandó a tézisek tervezete is.

A DI két referenst (egyik nem oktatója a DI-nek) jelöl ki. A referensek lehetnek később az értekezés bíráló is doktori védés során. A referensek az értekezés tervezetét áttekintik és írásban véleményezik. A DI kijelöli és nyilvánosságra hozza az előzetes vita helyét és időpontját, az előzetes vita bizottságát, melynek elnöke a DI egy törzstagja, tagjai a tudományos fokozattal rendelkező referensek (esetleg további szakértő(k) úgy, hogy a bizottság tagjainak harmada nem oktató a DI-ben).

Az előzetes vitára benyújtott értekezést a doktori iskola titkára – bírálat előtt – szövegegyezés keresés céljából megküldi az Egyetemi és Nemzeti Könyvtárnak. A könyvtár három munkanapon belül előállítja a szűrés eredményét tartalmazó dokumentumot, amelyet a doktori iskola titkára továbbít a bírálóknak. A bírálók az általuk készített bírálatban kötelesek nyilatkozni, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az értekezés megfelel a publikálás tudományetikai követelményeinek.

Az előzetes vita abban az esetben is megtartható, ha a bíráló(k) tudományetikai kifogással él(nek), az esetleges hibák a végleges értekezésben jogkövetkezmények nélkül javíthatók. Amennyiben az előzetes vita bírálója tudományetikai szempontból kifogást fogalmazott meg, erről – a végleges értekezés benyújtásakor – a tudományterületi doktori tanácsot tájékoztatni kell. Ebben az esetben a végleges értekezést ismételt szövegegyezés keresésre kell bocsátani, amelynek eredményét a hivatalos bírálókhoz el kell juttatni.

Az előzetes vita nyilvános, azon bárki részt vehet, kérdést tehet fel. Az előzetes vitán a jelölt rövid szabadelőadásban ismerteti eredményeit, válaszol a referens, a bizottság és a résztvevők kérdéseire. A bizottság az előadás, a referens véleménye és a vitában elhangzottak alapján állást foglal az értekezés benyújthatóságáról. Az előzetes vitán jelenléti ívet kell vezetni, amelyet a vitán készült az állásfoglalást is rögzítő jegyzőkönyvhöz kell csatolni. A jegyzőkönyvet 3 példányban kell elkészíteni, melyek közül az egyiket a DI, másikat a TIDT irattárában kell elhelyezni, a harmadikat pedig a doktorjelölt kapja meg.

 

Frissítés dátuma: 2019.04.10.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.